Magunkról
A Boróka Gyermekjóléti Egyesület jelenlegi székhelye Fonyban (Borsod-Abaúj –Zemplén), fióktelepe Diósjenőn (Nógrád) található.
Fonyban a hátrányos helyzetű gyermekek üdültetése a fő tevékenységünk 2003 óta, Diósjenőn 2014-ben kezdtünk el egy természetvédelmi és hagyományőrző közösségi központot működtetni.
Mi, az egyesület alapítói – főleg tanárok, művészek és orvosok – 2003-ban azzal a közös céllal hoztuk létre az Egyesületet, hogy önkéntes munkával a hátrányos helyzetű gyermekek életminőségének javításáért tegyünk lépéseket.
Székhelyünk – Abaúj-hegyközben – Fonyban saját szálláshellyel és egy műemlék jellegű parasztházzal vonzzuk az érdeklődőket. Önerőből és baráti segítséggel építkeztünk. A tagok elkötelezett munkájával több éve sikeresen működik a szervezet, nyári programokkal. Egyes természetvédelmi és művészeti táborokat kimondottan hátrányos helyzetű, vagy külföldön élő gyerekeknek szerveztünk (Rom Som Alapítvány, Útilapu Hálózat, SCI Hungary szervezetekkel együttműködésben).
Fióktelepet hoztunk létre Diósjenőn 2012-ben, és egy nagy, határon átnyúló természetvédelmi pályázati támogatás (HUSK) segítségével közösségi központ született, egy öreg romos ház felújításával. Létrejött a Boróka-ház, Diósjenőn, a falu központjában, a Szabadság út 62. szám alatt. Egy nagy közösségi térrel és számos minőségi eszközzel ávrjuk a látogatóinkat.
Nyertes pályázatunk címe „HATÁRTALAN TERMÉSZET”, A Börzsöny a Cserhát és az Ipoly-mente természeti értékeinek feltárása, és ezen keresztül a környezettudatosság erősítése Szente, Ipolynyék és Diósjenő térségében.
Amivel rendelkezik Egyesületünk:
● 140 m2-es Természetvédelmi bemutatóközpont, foglalkoztató térrel, interaktív eszközökkel. A vályogház felújításánál a helyi építészeti hagyományokat részesítettük előnyben, hogy megmutathassuk az ember példaértékű együttélését a természettel.
● Gumikerekes kisvasúti jármű a természetvédelmi hálózat kialakításához.
Céljaink és küldetésünk
Mi jött létre?
- Természetvédelmi tanösvény rendszer, megfelelő túraútvonal kialakítással, korszerű berendezésekkel.
- Falusi gazdálkodás bemutatására szolgáló tájház és parasztporta kialakításánál a helyi építészeti hagyományokkal dolgoztunk,
- Kiállítótér kialakítása bemutatóteremmel és előadóteremmel.
- Gyakorlati bemutatóhely létesítése az insitu, és ex situ génmegőrzési programok megismertetésére (fekete nyár és szőlőfajták).
Ipolynyék Község Önkormányzata / Obec Vinica:
- Természetvédelmi tanösvény fejlesztése, túraútvonal kialakítással, megfelelő korszerű eszközökkel felszerelve (kilátó-torony, információs táblák, pihenőhelyek, hidak).
Egyesületünk 2014. májusa óta az alábbi tevékenységekkel gazdagítja az itt élők mindennapjait:
HAGYOMÁNYőrzés:
- Végh József Magyar Kultúra Lovagja előadássorozata (néprajz)
- hagyományos technikák, építészeti módok bemutatása – vályog, kemenceépítés (helyi népművészek, Vass Zoltán Értékmentő Alapítvány)
TERMÉSZETvédelem:
- 200 méteres mini tanösvény táblákkal, kilátóval (6 állomás, védett fajok bemutatása)
- kisvasúttal a Börzsönyben (túrák szervezése – MME, Szabadidőpark)
- gyógynövény-tanfolyam
KÖZÖSSÉGépítés:
- helyi kezdeményezéseknek adunk teret – BABA-MAMA klub, ölbéli játékok tanítása,
- Útibeszámolók, koncertek, vetítések szervezése rendszeresen.
Diósjenőnek nincs művelődési háza, mindössze két kis tanteremnyi IKSZTje egy 3000 fős településre.
Célunk 2014-től egy új közösségi tér kialakítása a Börzsönyben is, – Diósjenőn – ahol folyamatosan bővülő programokkal várjuk a lakosság mellett a környékbelieket és az ország egész területén élő túrázni és tanuló vágyó családokat!